Oldalainkat 50 vendég böngészi

PostHeaderIcon Forralt borok versenye

Forrás: http://www.naplo-online.hu

forralt borok versenyeBadacsonytördemic - Huszonöt csapat versengett a zsűri és az érdeklődő borkedvelők kegyeiért szombaton a hetedik forraltborfőző versenyen.

A hideg nem volt gátja a kitűnő hangulatnak, az ebéd utáni hivatalos megnyitót követően először pálinkával, majd később értelemszerűen forraltborral tartották egyensúlyban a hideg elleni küzdelmet és a jókedvet a résztvevők. A faluház udvarán szikrázó napsütésben, de mínusz három Celsius fokos, havas környezetben gyújtottak alá a boros edényeknek az együttesek.

Ki ki saját ízlése, tapasztalata alapján ízesítette a vélhetően már alapjában véve is zamatos nedűket, amit aztán szakszereűn kevergettek készre. A szombat fénypontját minden bizonnyal az első kóstolás jelentette mindegyik bogrács környékén, hiszen ezt a pillanatot várta mindenki. Szakértőkből álló zsűri járta körbe a helyszíneket és sajátos, szakmai szempontok alapján értékelte a bemutatott forraltborokat.

Az első helyen a Varga Angyalai fantázianéven benevett csapat végzett, a második helyet a Fater bora, a harmadikat a Meleg kemence érdemelte ki. Különdíjban részesítették az egyedi eljásással, mustból készített itóka gazdáját, a Kreatív gyüttmentek nevű gárdát. Természetesen a versengést ezúttal is színes program kísérte. Délután először a Szőcsénypusztáról érkezett iskolások mutattak be néptáncot, majd egy új kötetet, Eötvös Károly Badacsonyi anekdotafüzérét ajánlotta a közönség figyelmébe Szeremley Huba és Ibos Zoltán. A könyvből Laposa József részleteket olvasott fel. A délután további részében táncházra invitáltak mindenkit a szervezők, és pesze a Tördemic néptánc együttes tagjai.